Ukrajna: külföldi ügynökök a magyar szervezetek

A tüntetők lelövöldözése mellett a kijevi kormánynak arra is maradt ideje, hogy az Ukrajnában élő kisebbségeket vegzálja. Ezúttal azt találták ki, hogy a magyar szervezeteknek „külföldi ügynökként” kell bejegyeztetniük magukat.
Hirdetés

Három hónapon belül „külföldi ügynökökként” kell hivatalosan újra bejegyeztetniük magukat az ukrajnai, köztük a kárpátaljai magyar szervezeteknek az ukrán igazságügyi minisztérium csütörtökön megjelent rendelete szerint.  

Az igazságügyi tárca az ukrán parlament által idén január 16-án elfogadott – a bírálók szerint a szabadságjogokat korlátozó -törvénycsomag egyik jogszabályára hivatkozva utasította a külföldi támogatást elfogadó, politikai tevékenységet is folytató társadalmi szervezeteket arra, hogy három hónapon belül nyújtsák be a hivatalos újrajegyeztetésükhöz szükséges okmányokat a helyileg illetékes igazságügyi hatóságokhoz. Ennek értelmében a külföldi forrásokat felhasználó szervezetek hivatalos elnevezésében szerepelnie kell a „külföldi ügynök feladatát ellátó társadalmi szervezet” megnevezésnek.

Az igazságügyi minisztérium egyúttal arra figyelmeztetett, hogy az újrajegyeztetést elmulasztó szervezetek, egyesületek tevékenységét a hatóságok bírósági úton tiltják be. A törvény értelmében, amely valamennyi kárpátaljai magyar szervezetet közvetlenül érint, a külföldi ügynökökként bejegyzett egyesüléseknek havonta kell beszámolniuk pénzügyeikről, tevékenységükről, vagyoni helyzetükről, személyi állományukról, terveikről.

Normal
0

21

Hirdetés

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-fareast-language:EN-US;}

Hirdetés