„A szellemi értékekre nem tekintõ pénzügyi számítás, az értéksemleges szociológiai és demográfiai statisztikák a „gazdaságosságot” és azt a fejpénzt teszik meg hivatkozási és viszonyítási pontnak, amelyet a költségvetés szán egy-egy tanulóra. Ez nyilvánvalóan és gátlástalanul felülírja a tanuláshoz való alkotmányos jogot, figyelmen kívül hagyja az oktatási törvényben egyébként »garantált« esélyegyenlõséget, már most is súlyosan diszkriminálja és korlátozza a magyar oktatást, és ezzel – mint annak idején a falurombolás – veszélyezteti közösségeink jövõjét.

Nincs más választás: Önök, tisztség- és felelõsségviselõink, és maga a közösség vagy határozottan elutasítja a pénz logikáját, az ebbõl eredõ hátrányos megkülönböztetést és korlátozást, vagy beletörõdik oktatási hálózatunk fokozatos felszámolásába. Most inkább a megértõ közreműködés, esetleg beletörõdés tapasztalható, mint a határozott érdekképviselet és elutasítás. Vagy már nem is ismerjük érdekeinket?

Az oktatási színvonal romló tendenciáját nem ellensúlyozza, legfeljebb vigasz lehet az, hogy néhány »elitiskolánk« végzõsei hazai és nemzetközi szinten is versenyképesek. Az erdélyi magyar értelmiségi és gazdasági elit vigyáz gyermekeire, és jól teszi. De nemcsak róluk van szó, hanem a többiekrõl, a többi sok tízezerrõl, akik között ugyanolyan arányban vannak tehetségesek, törekvõk, mint az elitek körében. Õk, akik a jelek szerint csak a statisztikában fontosak, kellõ tudás, iskolázottság hiányában hol és miben válhatnak versenyképessé? A Kárpát-medence és Európa cselédpiacán? A napszámosok és szezonmunkások piacán?”