Lezuhant a gép, elszállt az államtitkár

Egy belügyi államtitkár állásába került, hogy a hatóságok órákon keresztül szerencsétlenkedtek a hétfői repülőszerencsétlenség után, így a gép utasai közül ketten meghaltak. A kormányfő menesztené a légi irányítás és a távközlési szolgálat vezetőit is.
Hirdetés

Egy középvezető bánta, hogy az illetékes hatóságok közel hat órán keresztül tökéletlenkedtek a roncsok keresése közben, miután hétfőn délután hét utassal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Kolozs, Fehér és Bihar megye határában, 1400-méteres magasságban, hegyes-erdős területen. Victor Ponta miniszterelnök szerdán közölte: menesztette Cătălin Chiper katasztrófavédelmi ügyekért felelős belügyi államtitkárt, és a légügyi hatóság (Romatsa), valamint a belügyminisztérium Különleges Távközlési Szolgálata (STS) vezetőinek menesztését is követelte. A Romatsa hibájaként azt róják fel, hogy nem tudta megállapítani a roncs elhelyezkedését, az STS-nek pedig azt, hogy nem tudták bemérni az áldozatok maroktelefonjait, holott azok többször is telefonáltak a baleset után. Bár a belügyi tárca is rendelkezik a telefonok bemérésére alkalmas eszközökkel, azzal védekezik, hogy ezt csak bűncselekmény gyanúja esetén, bírói végzés nyomán teheti meg.

Normal
0

21

false
false
false

Hirdetés

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-fareast-language:EN-US;}

A kormányfő leszögezte: a belügyminisztérium, a Romatsa és az STS elfogadhatatlanul lassan reagált.

Bár fölmerült, hogy Radu Stroe belügyminiszternek is távoznia kell, Ponta nem mentette fel őt tisztségéből.

A felháborodás oka, hogy a hatóságok késlekedése miatt a gép hét utasa közül ketten – a pilóta és egy ötödéves orvostanhallgató – életüket vesztették. A vizsgálatok szerint halálukban a zuhanás során szerzett sérülések mellett az is közre játszott, hogy hosszú órákat töltöttek a szabad ég alatt a hegyvidéki fagyban.

Mint arról beszámoltunk, a gépen a kétfős személyzet mellett egy orvosi stáb utazott Bukarestből Nagyváradra, hogy egy, az egyik nagyváradi kórházban fekvő, agyhalott páciens szerveit Bukarestbe vigyék átültetés céljából.

Hirdetés