Az 1989. decemberi véres események miatt 29 évvel később számos akkori politikai szereplő ellen emeltek vádat, köztük Ion Iliescu volt államelnök és akkori jobbkeze, Gelu Voican Voiculescu ellen. A Főügyészség december 21-én, az 1989-es események szimbolikus pillanatában helyezi az igazságszolgáltatás nagyítója alá azokat, akik éveken keresztül haszonélvezői voltak a kommunizmus alóli felszabadulás kisajátításának.
Nem kevesebb mint 1166 ember vesztette életét a minden irányból érkező golyózáporban, sokan közülük fiatalok voltak. Nekik ugyanúgy nem szolgáltattak igazságot ezekben az években, ahogy családjuknak sem, akik minden decemberben felsóhajtanak a tévékben az akkori napok emlékére bemutatott felvételek láttán.
Az áldozatok számára nem túl késő kimondanunk ezt az igazságot, ahogy azt egyesek hajlamosak lennének hinni, ez elengedhetetlen számunkra mint társadalom számára, akiket ma minden eddiginél jobban kísért a múlt szelleme. Nem mehetünk tovább megfeledkezve ezekről a bűnökről,
erkölcsi kötelességünk hangosan kimondani az igazságot.
A forradalom ügye a poszt-decemberi történelem egyik legtöbb vitát kiváltó kérdése, tekintettel a bűn méretére, de a nyomozást éveken keresztül elodázó politikai cinkosságokra is. Vajon az utóbbi 29 év politikusai bele tudnak nézni azoknak a szülőknek a szemébe, akiknek a gyermekei elmentek otthonról és többé nem tértek vissza, azt mondva nekik, hogy mindent elkövettek az igazság kiderítéséért? Természetesen nem, túl kevés történt.
Az áldozatok neve egy terjedelmes aktában maradt, mely több százezer oldalt tartalmaz, a katasztrófa releváns fényképeivel együtt, de amelyet elsüllyesztettek a katonai ügyészek fiókjaiba.
Ne tekintsünk csodálattal Ion Iliescura
Ezekben az években túl kevesen mertek erről az ügyről beszélni, és falhoz állították vagy háttérbe szorították azokat, akik ezt mégis megtették.
Amikor megnyitottuk Alexandru Vişinescu és Gheorghe (helyesen: Ion – szerk. megj.) Ficior pribékek aktáit, talán az igazság szenvedélye által hajtva, megértettük, hogy az ebben a két esetben hozott döntés segíteni fog a közelmúltunk szempontjából maximális jelentőséggel bíró más ügyekben is, mint amilyen a forradalom vagy a bányászjárások. És így is történt.
A forradalom ügye annál inkább nehéz, hogy vádlottjai magas politikai tisztségekbe kerültek 1989 után. Ezért ennek az ügyiratnak az összeállítása olyan pillanat, melyet meg kell jegyeznünk, hiszen végre már nem a múltba révedünk, és igyekszünk meggyógyulni.
Ma meglepőnek tűnik számunkra a politikum állapota, de ahhoz, hogy megértsük, mit élünk át, vissza kell tekintenünk a közelmúltunkba, ott találunk meg minden választ.
Azért vagyunk itt, a demokratikus bizonytalanságnak ebben a pontjában, mert óvakodunk a múlttól,
azt gondoljuk, hogy az már a történelem része. Ha egyesek közülünk ma hajlamosak lennének csodálattal tekinteni Ion Iliescura, a pillanatnyi politikusokkal összehasonlítva őt, akkor ezt kétszer is végig kellene gondolniuk, hiszen Ion Iliescut az 1989. decemberi és 1990. júniusi tettei által kellene megítélni.
Ezeknek az eseményeknek a tükrében tekintsenek Ion Iliescura és a társaira, és ne bocsássanak meg, és ne fordítsák el a tekintetüket.